A középkor folyamán egy furcsa szokás terjedt el a pápaválasztás során: a megválasztott szentatyának egy alul lyukas székre kellett ülnie, majd egy pap vagy szerzetes megtapintotta Őszentsége heregolyóit, majd elhangzott a mondat: Duos (testiculos) habet et bene pendentes, azaz Megvan a mind a kettő (here) és azok megfelelően függnek. A bíborosok ekkor a Deo gratias! (Istennek legyen hála!) felkiáltással nyugtázták, hogy az illető férfi.

A pár évszázadon át zajló művelet nem volt véletlen: az illetékesek így akarták elkerülni, hogy újból megismétlődjön a IX. századi botrányt, amikor egy nőt választottak pápává – legalábbis a középkorban nagy elterjedt és népszerű legenda szerint.

Magáról a „heretapogatás” műveletéről először a XIII. század végén számolt be egy dominikánus szerzetes. Robert d’Uzès 1292-ben írt műve valójában gúnyos kritika az általa is támadott regnáló szentatya, VIII. Bonifác ellen. A női pápa – aki Johanna néven született Németországban, s később VIII. Jánosként 855-ben került a Vatikán élére – legendáját1255-ben említi elsőként Jean de Mailly dominikánus krónikaíró, akitől 1261-ben átveszi Etienne de Bourbon – szintén domonkos egyházfi –, majd 1277-ben Gnesen érseke, Troppaui Márton is.

A herevizsgálatra állítólag azért kellett sort keríteni, mert a VIII. János néven regnáló egyházfő egy körmenet során megbotlott, s hamarosan gyereket szült – így derült ki, hogy a pápa valójában nő. A sztori érdekessége, hogy a katolikus egyház a XVI. századig elismerte a nőpápa létét, azóta azonban tagadja. Ennek ellenére máig nem törölték a pápák sorából, s a Szent Péter trónjára lépő szentatyák őt is figyelembe véve kapnak számot.