A Fáy-kastély Fájban
A Cserehát keleti részén a Fáj-patak keskeny völgyében elhelyezkedő kisközség.
Fáj község
A Cserehát keleti részén a Fáj-patak keskeny völgyében elhelyezkedő kisközség. Az Árpád-ház idején királyi birtok, míg IV. Béla a Fáy család őseinek nem adományozta, akik életük kockáztatásával mentették meg a muhi csatából menekülő királyt. A török rablások idején a község sokat szenvedett, majd 1641-ben önként behódolt, de a jobbágyok végül elmenekültek a sanyargatás elől. 1720 után népesült be újra. Jelenleg 330 lakosa van.
A 3 számú főútról Méránál Szemere felé letérve Szalaszenden át érhető el. A Szalaszend-Szemere útról a N 48° 25,390' E 21° 6,398' 105 m [GCFAJ+elágazás Fáj felé] pontnál kell balra letérni (ki is van táblázva). A településen áthalad a Cserehát piros jelzésű turistaútja.
A korábbi falu hatalmas kéttornyú templomának romjaiból épült fel barokk stílusban a mai katolikus templom 1774-ben. Építője az egykori birtokos család tagja Fáy László volt. Értékes alkotás a rokokó szószék, melynek hangvetőjén Ecclesia szimbolikus nőalakja látható.
A Fáy család
A család első, az oklevelekben név szerint említett tagja Rugach, 1188-ban született; II. Endre magyar király keresztes vitéze volt; 1217-ben a király kíséretében szentföldi hadjáratában esett el.
A nemzetség tagjai Don és fivére, Barnabás 1241. április 12-én a muhi csatában megmentették a király, IV. Béla életét és ezért 1243-ban birtokot - Fájt - és nemességet kaptak.
A középnemesi család az évszázadok során szerteágazott; egyik ága grófi címhez is jutott. Ők birtokolták és lakták a fáji kastélyt is. Gróf Fáy István (1809 - 1862), akivel a grófi ág kihalt, lelkes műpártoló, jeles zenész és zenetörténész volt. 1830 és 1835 között évente háromszor zenei összejöveteleket ("muzsikai Akadémiákat") rendezett a kastélyban.
A család középnemesi ágának egyik sarja volt Fáy András író, publicista, műpártoló, Széchenyi reformkori harcostársa, akiről Mikszáth ezt írta: ha nem Széchenyit illetné "a legnagyobb magyar" jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a "haza bölcse", akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán "a nemzet mindenese".
A kastély története
Erről nem sokat tudunk. A 18. század közepén épülhetett. Megépítése után nem sokat változott: úgy látni, a díszteremnek a nyugati homlokzat elé kiugró része épülhetett utólag a 18. és a 19. század fordulója körül.
Az utolsó Fáy-gróf bízta meg Marco Casagrande olasz szobrászt 1844-45-ben a díszteremben ma is látható, három stukkó dombormű elkészítésével. Valószínűleg a keleti főbejárat feletti grófi címer és a két, harsonát fúvó nőalak stukkóját is Casagrande alkotta. Casagrandenak egyébként többek között az egri és az esztergomi székesegyházban láthatók szobrai.
Gróf Fáy István halála után a kastély leányágon öröklődött. A 20. század elején a tulajdonos gróf Zichy Rezsőné volt; az ő idejében állíthatták az épületben még fellelhető cserépkályhákat. Az I. Világháború után lett tulajdonos Vitéz Győző, aki 1938-39-ben állíttatta helyre az épületet. A II. Világháború után államosították, tanácsi hivatal, iskola is volt benne az évek során, majd a helyi tsz. használta - nem épp kastélyként. Utóbb fukciótlanul, üresen állt évekig és pusztult.
Fáy grófok címere
Az épület és parkja 1995. óta a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kezelésében van. Azóta az állagmegóvás megoldott; némi régészeti feltárás is történt és néhány helyiséget a feltárás alapján helyre is állítottak. Jelenleg szép tervek, elképzelések várnak arra, hogy kerüljön valahonnan forrás a megvalósításukra.
A kastély és a park - elvileg - minden nap este 19 óráig látogatható. A látogatókat a szolgálatban levő őr (aki amolyan mindenes is) készségesen kalauzolja az épületben. Telefonon is be lehet jelentkezni a 46 470 144 számon. Belépti díjat nem szednek, de van egy perselyük az adományok befogadására. A park és a kastély őrzése egyébként folyamatos.
A park bejárati ajtaja különben soha nincs zárva: egyszerű, lécekből rótt, kb. 1,7 m magas kertajtó. A bejutást a parkba a szabálytiszteleten kívül voltaképp semmi nem akadályozza.
|