A város a Görgényi-havasok aljában, a Maros és a Görgény folyó összefolyásánál fekszik. Lakóinak száma 39 240, melyből 12 471 magyar, 346 szász (1930-ban 2222), 24 601 román. A kivándorolt szászok helyét nagy többséggel románok foglalták el.
 
A város gazdasági jelentőségét növelték értékes szőlőhegyei és termékeny talaja. Adottságai révén a legalkalmasabb hely volt a mezőgazdasági és ipari termékek értékesítésére. Fejlődésére kedvezően hatottak az idetelepített ügyes szász kézművesek és a kiváló szőlőtermesztő gazdák is.

Losonczi Dénes fia, (I.) Tamás anyagi támogatásával itt épült fel a vidék legszebb, legnagyobb méretű temploma, mely a Felső-Maros mente egyik legrégibb egyházi jellegű műemléke.
Régen egy ízben színhelye volt az erdélyi diéta fejedelemválasztó gyűlésének is. 1660 decemberében, Barcsai Ákos lemondatása után itt választották fejedelemmé Kemény Jánost.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a várost megszálló székely csapatok és a helybeli szászok között támadt konfliktus katasztrófához vezetett. A város 1848. nov. 2-án a lángok martaléka lett.

A gazdasági fejlődéssel járó jólét kihatott a város művelődési életére is. Iskolák, olvasókörök, fúvós- és vonószenekarok, dalegyletek (pl. a Szászrégeni Magyar Polgári Dalkör), színjátszó csoportok létesültek.
Lendületes fejlődése ellenére csak századunkban vált ismert várossá.