Ez utóbbi 1805-ben Borszékre költözött és bérbe vette a területet. 1807-ben a forrást "küpüvel" (tájnyelvi szó = faáteresz) látta el, és a vendégek számára - gróf Lázár László segítségével - házakat építtetett. A XIX. század elején vegyelemeztetik a forrásokat (a borszéki vizek legelső vegyelemzése 1793-ban készült el a szebeni Neustadter főorvos által, aki orvosi javallatot is mellékelt valamennyi mellé) és megkezdődik a szervezett borvíz-kereskedelem.

Eleinte agyagedényekben, később üvegpalackban szállították a vizet szekerekkel. Mivel Borszék Szárhegy és Ditró tulajdonában volt, a bérleti szabályzat értelmében a bérlő köteles volt elsősorban a két község lakóit alkalmazni munkára. Így a szárhegyi és ditrói szekeresek megvásárolták a borvizet a töltődéből és azt saját lovas szekereiken, üvegekbe töltve szállították Erdély városaiba - Kolozsvár, Kézdivásárhely, Enyed, Marosvásárhely, Brassó stb. -, vitték Moldovába és eljutottak Nagyváradig, Aradig, Bukarestig, Ploieştig, Galacig is. A vasút megépítésével a borvizes szekeresség csak a borszék-maroshévízi útvonalon létezett még egy ideig. A borvízkereskedéssel függ össze a borszéki üveghuta megépítése 1804-ben. A nagyhagyományú borvíztöltőde közel 200 éve üzemel, kapacitása évről évre növekszik. A töltőde ma már napi több százezer üveg vizet palackoz. Már a múlt században a borszéki víz számos nemzetközi kiállításon díjat nyert: 1873 Bécs - aranyérem, 1878 Párizs - ezüstérem, 1885 Budapest - ezüstérem stb. Ma a világ minden tájára szállítanak borszéki borvizet: az európai államokba, Amerikába, Egyiptomba, Izraelbe stb.

A mintegy tizenöt forrás mindegyike más és más összetételű. Közös vonásuk a bőséges szénsavtartalom, ezenkívül a kálium, magnézium, nátrium sók oldott jelenléte. Palackozásra az ország összes borvizei közül a legalkalmasabbak, hosszú ideig megtartják a szénsavat és a szállítást is bírják. Fürdő és ivókúrák esetében hatásos gyógyvizek. Szénsavas, meleg fürdő, parafinos pakolás, hidroterápiás és fizioterápiás kezelés csodákat művel a reumás panaszokkal ide járó betegekkel. Ivókúra javallatai az emésztési panaszok, gyomorsav hiány, bélhurut, máj és epebetegségek, vesebetegségek esetében ígérnek gyógyulást. Az utóbbi időben eredményesen kezelik a szív és érrendszeri betegségeket, magas vérnyomást is.

Mint a parajdi születésű Hankó Vilmos, neves kémikus "Székelyföld" című munkájában (1896) leírja, a vendégek három irányból érkeztek Borszékre: délről Brassóból (akkor még Brassó volt az utolsó vasúti állomás) Csíkon és Gyergyón keresztül - 190 km, keletről Moldvából a Tölgyesi-szoroson keresztül (Piatra az utolsó vasúti állomás) - 85 km; és Szászrégen (mint utolsó vasúti állomás) felől - 95 km. A Szászrégenbe érkezőket Borszék feliratú gyorskocsik várták az állomáson, amelyek váltott lovakkal mintegy kilenc óra alatt "röpítették" az üdülőhelyre az utasokat.

1846-ban kezdték építeni a ditró-borszéki útvonalat; 1914-ben pedig már rendszeres "automobil"-járat közlekedett Maroshévíz és Borszék között.
Borszék fejlesztésében a múlt század hetvenes éveiben elévülhetetlen érdemeket szerzett a ditrói születésű Bajkó Mátyás, aki a 48-as forradalom után (főhadnagy volt) a fürdő gazdatisztje lett, és ezt a tisztét majdnem egy negyedszázadig töltötte be.
1819-ben megkezdik a mésztufa (travertin) kitermelését, ami mai napig fontos jövedelmi forrása a településnek. Vastagsága eléri a 60 m-t.

A fürdőtelep középpontja a kezdetektől a Főkút, mellette a svájci típusú épületek. A második világháború után fokozatos, lassú fejlődés észlelhető. A borvízforrásokat kiépítik, így a Főkút, Erzsébet-, László-, Boldizsár-, Kossuth-, Petőfi-, Pierre Curie-kút új arculatot kapnak. 1968-ban kapott városi rangot.
Az erdő közelsége mindenkit természetjárásra csábít. A tisztásokon át turistaösvények vezetnek a környező hegyekre, így a Bükk-havasra, Salamás-tetőre, Köz-Rez-havasra, Bélbor irányába.
A Borszéktől északra és északkeletre fekvő Bélbor, Tölgyes, Dandui, Holló, Békás községként a XIX. század elején még nem léteztek. 1840 után kezdtek kiépülni, úrbéres viszonyban a székely községekkel, amelyekhez a szóban forgó területek tartoztak. A Kelemen-havasokban pásztorkodó románoknak eredetileg csak néhány tanyájuk, házuk volt ezeken a helyeken, anélkül, hogy valamilyen közigazgatási egységet, faluközösséget alkottak volna.