A revíziós célok megvalósítására azután nyílt lehetőség, miután a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát – a Saar-vidék népszavazás általi visszaszerzése (1935. január 13.), 1936-ban a Rajna-vidék remilitarizálása, majd Ausztria bekebelezése (Anschluss, 1938. március 12.) végül a Müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) alapján a Szudéta-vidék megszállása (1938. október 10.) – Franciaország és Nagy-Britannia pedig feladta kelet-európai ambícióit.

Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország (tengelyhatalmak) képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában.

Az első bécsi döntés

A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9-13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra (Magyarországot Kánya Kálmán külügy- és Teleki Pál oktatásügyi miniszter képviselte) Komáromban. Kölcsönös megállapodás híján, a tárgyalások végeztével a két ország (1938. október 29-én) kérte a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek voltak.

Az I. bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg.

Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből visszakapott 11 927 km˛-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét (lásd: Felvidék), benne Kárpátalja déli részével (Ungvár, Munkács, Beregszász környéke). Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. (Az 1930-as – vitatott hitelességű – csehszlovák népszámlás szerint a magyarok aránya itt 57% volt.)

85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a szlovák oldalon. (Emellett, a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidók többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.)

A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el. (Csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.)

Az első bécsi döntés után kb. 4 hónappal, miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált, és másnap Hitler bevonult Prágába (létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust), Magyarország március 15-18 között megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát március 14–15-én kikiáltó részét is.

 A második bécsi döntés

Miután a romániai Szörényváron (Turnu Severin) 1940. augusztus 16-24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, és mivel a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását, a német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és a közöttük folyó vitát döntőbíráskodás révén rendezte.

A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor született.

A magyar kormány (gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hory András, a románokkal folytatott tárgyalásokon a magyar küldöttség vezetője - mindannyian erdélyi származásúak voltak), és a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.

Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter naplója szerint – de ezt maga Mihail Manoilescu is elismeri visszaemlékezéseiben[1] – a román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor. Fontos megjegyezni, hogy a Szovjetunió 1940 júniusában megszállta az akkor Romániához tartozó Besszarábiát, a mai Moldova Köztársaság területét, és a második bécsi döntés kihirdetésekor javában folytak a krajovai tárgyalások, amelyek lezárultával szeptember 7-én Bulgária visszakapott Romániától 2 dél-dobrudzsai megyét, az ún. Kvadrilátert.
A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 000 magyar maradt.

 További magyar területi revíziók

A második bécsi döntés után kb. fél évvel, a Jugoszlávia elleni német támadás után – 1941. áprilisban – a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és a Bácskát (a Bánátot a németek szállták meg). Fontos tény, hogy a magyar csapatok itt már fegyveres cselekményekbe is bonyolódtak – egyébként kisebb-nagyobb atrocitások az erdélyi bevonulás kapcsán is adódtak. A Délvidéki visszafoglalt terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, mintegy 1 030 000 lakossal, melyből 401 000 vallotta magát magyarnak (39%). Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, Csonka-Magyarország ha nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikum többségét.

 Társadalmi fogadtatás

A revíziós sikereket mámoros öröm kísérte. A visszatérő területek magyarságának maradéktalan boldogságában a hazai közvélemény egy emberként osztozott. Megrendítően és hitelesen tudósít az első bécsi döntés után a Pesti Napló:

„Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása – a közönség már indult kifelé a foyerba –, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkonfordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr jelent meg. Templomi csend lett s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét.” (Pesti Napló 1938. november 3., 8. o.)
Hasonló élményben volt része másnap a Zeneakadémia nagyterme közönségénk:

„Imrédy Andrea a Felvidék angyala: ő veszi kezébe a leszakított részt és illeszti vissza a csonka országhoz. {…} Ennél a jelenetnél kirobban a taps. Megszakad az előadás, a közönség tombol és hangzik az ütemes kiáltás: Min-dent visz-sza! Az emberek állva hallgatják végig a befejező szakaszt, amikor a kórus a Magyar hiszekegyet imádkozza.” (Pesti Napló 1938. november 4. 7. o.).
A visszacsatolt területeken maradt nemzetiségek természetesen nem örültek a fejleményeknek, és a bevonuláskor – főleg Erdélyben – volt néhány kisebb összetűzés is (például Ippen és Ördögkúton), de a magyar kormány a továbbiakban – az olasz és német kormányok fokozott figyelme miatt is – kényesen ügyelt arra, hogy a nemzetiségek polgári jogai ne sérüljenek. A háborús helyzet egyébként is beszűkített mindenféle mozgolódási lehetőséget, és a nemzetiségek többsége gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, és a hivatalokra a korábbi állami zászlók helyébe gyorsan magyar zászlókat tűztek.

 Viták a bécsi döntések megítéléséről

 
A maga korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. Mivel a két bécsi döntés által visszaadott területeket többségében a magyar etnikum lakta, így a magyar szempontból igazságtalan trianoni béke következményeinek – ideiglenesnek bizonyult – enyhítése volt a két döntés.

 A II. világháború után
 
A Bécsi döntések lezárását jelző Pengők, a szovjet megszállók, háborús bankjegyei 1944-benA második világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat nem ismerték el, sőt, a pozsonyi hídfő területével Magyarország területét még csökkentették is. Mindez összefüggésben állt a nemzetiszocialista Németország által vagy közreműködésével kötött valamennyi nemzetközi megállapodás semmissé nyilvánításával (egy kivétellel: az 1940-es craiovai megállapodás Románia és Bulgária között nem lett semmissé nyilvánítva a háború után sem). A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó, (így a leendő határok kijelölésében meghatározó szerepet játszó) Szovjetunió érdekeinek a trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.

A párizsi békeszerződés óta a bécsi döntések többé nemzetközi politikai kérdésként nem merültek fel és azokra egyetlen magyar kormányzat sem hivatkozott.

A közvéleményben egyesek azt róják fel, hogy a visszacsatolt területeken nem tartottak népszavazást.