Csehszlovák Köztársaság és Felvidék
Fábry Zoltán leleplezte a csehszlovákiai
jólétről és demokráciáról
terjesztett propagandát
Csehszlovákia (Czechoslovakia) létrejöttéért már az első világháború idején szívós harcot folytatott a cseh és a szlovák emigráció Masaryk vezetésével, aki a Csehszlovák Köztársaság első elnöke lett. Az 1920-ban elfogadott alkotmány értelmében a parlament gyakorolta a legfőbb törvényhozó hatalmat, melyet az ország lakossága demokratikusan választott. Csehszlovákia a demokratikus jogok gyakorlása mellett viszonylagos jólétet biztosított polgárainak, ugyanakkor megtalálta a módját, hogy nemzetiségeit szociálisan is hátrányos helyzetbe hozza. Vállalt kötelezettségeivel szemben különféle ürügyekkel megtagadta vagy megvonta az állampolgárságot a nemzetiségiek egy részétől, ugyanakkor az alkotmányban biztosított jogok csak az állampolgársággal rendelkezőket illették meg.
Az alkotmány részét képező nyelvtörvény 20%-ban határozta meg azt a nemzetiségi arányt, mely fölött a hatóságok kötelesek voltak az ügyeket a kisebbség nyelvén is intézni. A 20% azonban az egész járásra volt értendő, ezért a magyarlakta területeken olyan új, észak-déli irányú "hosszúkás" járásokat alakítottak ki, hogy a magyarok aránya lehetőleg ne érje el a törvényben megszabott alsó határt. Az nem számított, ha egyes település akár színmagyar is volt. Gondot okozott a csehszlovák nacionalistáknak a városi önkormányzat, melynek elve alapján a szlovákiai magyar többségű városok sokat tehettek volna nemzetiségük megőrzése érdekében. A hatalom azonban ennek is megtalálta az ellenszerét. Mivel a polgári demokrácia nem sérthette meg a városok önkormányzatiságának elvét, ezért 1922-ben a főváros Pozsony (Bratislawa), valamint Kassa, Ungvár, és Munkács kivételével valamennyi várost visszaminősítette nagyközségekké, melyeket már nem illetett meg az önkormányzat joga, s az adott járás részévé váltak.
Mindezzel együtt megkezdődött a magyar iskolahálózat felszámolása. A magyar nyelvű oktatás engedélyezését nagyon magas tanulói arányhoz kötötték, s a magyar iskolák fenntartásához nem biztosítottak pénzt. Ugyanakkor korszerű szlovák iskolahálózatot alakítottak ki. A magyaroknak 31%-kal volt kevesebb iskolájuk, mint amennyi a hivatalos népszámlálás adatai alapján megillette volna őket. Sok magyar többségű községben csak szlovák iskola működött.
A földreform során a jórészt magyar földbirtokosoktól kisajátított földet a helyi szlovák igénylők mellett a cseh és morva legionáriusoknak és az északról betelepített szlovákoknak adták, akiknek a számára az összefüggő magyarlakta területeken telepes falvakat hoztak létre, hogy az egységes magyar tömböket feltördeljék. Minden felsorolt nehézség ellenére a magyarság hozzáfogott intézményei létrehozásához. Magyar politikai pártok és szervezetek alakultak, s képviselőiket bejutatták a prágai parlamentbe, annak ellenére, hogy megválasztásukhoz 40%-kal több szavazatot kellett szerezniük, mint a "csehszlovákok."
Az első csehszlovákiai magyar párt az Országos Keresztényszocialista Párt, már 1919-ben elkezdte tevékenységét, 1920-ban megalakult a Magyar Nemzeti Párt. E két párt az 1925. évi választáson Szüllő Géza, illetve Szent-Iványi József vezetésével 10 képviselőt és 6 szenátort küldhetett a parlamentbe. 1932-ben a fiatal Esterházy János gróf lett az Országos Keresztényszociális Párt vezetője, a Magyar Nemzeti Párt élére az akkor még liberális elveket valló Jaross Andor került. A két magyar párt az 1935. évi választásokon növelni tudta szavazóinak számát, 1936-ban pedig e két párt egyesülésével teljesült a felvidéki magyarság régi álma. Az Egyesült Magyar Párt elnöke Jaross Andor, ügyvezető elnöke Esterházy János lett. A parlamenti képviselőcsoport vezetője továbbra is a nagy tekintélyű Szüllő Géza maradt. Szvatkó Pál az általa szerkesztett
terjesztett propagandát Prágai Magyar Hírlappal a legjelentősebb csehszlovákiai sajtó fórumot biztosította a felvidéki magyarság számára.
Fábry Zoltán író leleplezte a csehszlovákiai jólétről és demokráciáról terjesztett propagandát. 1932-ben így írt az Éhség legendája című munkájában: "Ungvár. Főváros. Rengeteg új hivatalos épület kormányzósági palotától kezdve csendőriskolákig. Cseh hivatalnokok új házsorai és villái... Mögötte kezdődik Kárpátalja: a nyomor. (...) 1919 elején Kárpátalján nem volt egyetlenegy cseh sem, ma 30000-en vannak. És köztük nincsenek, nem lehetnek éhezők. Kolonizátorok. Egyetlenegy mindennél többet beszélő példa: Bátyu. A lakosság száma 2400. 95%-ban kisgazda és magyar. A falu lakosainak van 2000 hold földje, a gróf Lónyay birtok 3400 hold. Földbirtokreform. A földéhes magyarok szeme felcsillan, aztán elborul. Földbirtokreform címén a csehek lehozattak 75 légionista családot, ezek kapnak a Lónyay birtokból 3398 holdat ingyen vagy hosszú lejáratú kölcsönre, házakat is építenek nekik, gazdasági felszerelést is adnak nekik. A többiek tehát a magyarok kapnak összesen 2 hold földet 5000 koronáért temetőre!"
Balogh Edgár, Párágában tanuló egyetemista kezdte szervezni a cseh főváros magyar diákjait, akik a Prágai Szent György Körbe tömörültek, s nyaranta a Felvidék (Highlands) magyar falvait járták, kutatva és erősítve a magyar nemzeti hagyományt. Ebből a mozgalomból alakult ki 1928-ban a Sarló, mely a magyarság megújulásának útmutatója akart lenni, felismerve azt a feladatot, hogy otthont és jövőt kell teremteni az idegen ország határai között is. Ez pedig csak az együtt élő népek szótértésével lehetséges. Hatalmas tévedésük volt viszont, hogy a csehszlovák polgári demokrácia arcpirítóan aljas nemzetiségi politikájából kiábrándulva úgy gondolták, hogy a megoldás a kommunizmus által hirdetett nemzetiségi politika lehet. A sok egyéni és közösségi erőfeszítés nyomán magyar újságok, folyóiratok jelentek meg, s megszületett a csehszlovákiai magyar irodalom, áldozatos szerepet vállalva a magyarságtudat, a magyar nyelv megőrzése érdekében!
|