A mai község eredetileg két falu - Cégény és Dányád - egyesüléséből jött létre. Cégényt a Kende család, Dányádot pedig a Kölcseyek birtokolták, akik atyafiságban is álltak egymással.

A cégénydányádi parkot, klasszicista kúriájának felépítése után, az 1830-as években idősebb Kende Zsigmond kezdte kialakítani.
A XIX. század elején, a reformkorban a magyar érzelmektől fűtött arisztokrácia nem csupán szavakban juttatta kifejezésre politikai nézeteit, hanem igyekezett ezt egyéb külsőségekben is reprezentálni. Ennek egyik megnyilvánulása volt a parképítés, amely ekkor már nem a geometrikus elrendezésű barokk stílust, a bécsi divatot követte, hanem az angol mintára létrehozott tájképi kertet.

A cégénydányádi parkot a Szamost kísérő puha- és keményfás ligeterdők helyén, az eredeti faállomány részbeni megőrzésével létesítették.
Kezdetben inkább csak lomblevelű fákat - közönséges platánt, ezüst hársat, vérbükköt, amerikai kőrist ültet az alapító, majd a XIX. század közepén a kertépítést folytató unoka - Kende Zsigmond - érdeklődése fordult a tűlevelűek felé. Ő alakította ki a facsoportokat, ahol az év minden szakában harmonikus szín- és formaegyüttest képeztek a különböző fenyőfélék és lombhullatók.

Az építés idején a park mintegy 50 hektáros volt, hozzá hatalmas gyümölcsös és kertészet is tartozott. A park a II. világháborúban és az azt követő időszakban súlyos károkat szenvedett - a terület kisajátítása, más célra történő felhasználása következtében - ma már csak 16 hektáros.
A tápanyagokban gazdag öntéstalaj, az alföldi viszonyokhoz képest bőséges - 570-600 mm - csapadék és a nagy páratartalom, valamint a meglévő erdő védőhatása olyan növények telepítését is lehetővé tette, amelyek hazánk éghajlatát egyébként nehezen viselik.
A kúria a legutóbbi időkig a megyei önkormányzaté volt, benne gyermekotthon működött. Az épület és a kert jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdonában van.

A park területén egy sétaút került kialakításra.


1. A kastély környéke

A kastéllyal szemben található az előkert, ami geometrikus elrendezésben volt növényekkel betelepítve, sajnos ebből mára már csak két vérbükk maradt, (A díszfa levele kora tavasszal lombfakadás előtt bordópiros, később barnáspiros) illetve az épület színét kiemelő tiszafák. Érdemes megnézni az északi bejáratnál lévő szabályos, kúp alakú koronájú, örökzöld nyugati életfát is.
A kastély bal oldalán folytatva a sétát, különböző tiszafa változatokat figyelhetünk meg, amelyek közül kiemelkedik a felfelé kiszélesedő koronájú oszlopos, aranyos tiszafa változat.
A kúria mögött tárul elénk a Szamoshát legszebb és legnagyobb platánfája.
A szomszédságban páfrányfenyők díszlenek. ( A páfrányfenyő Kínából származik, Távol-Keleten és Japánban a templomkertek szent fája volt.) Közvetlen közelben van a park legnagyobb tiszafája, magassága 12 m, lombkerülete 32 m. (Hazánkban ez a fa a Bakonyban és a Bükkben őshonos, ahol gyertyános-tölgyesek és bükkösök alatt él. Majd egy tíz fából álló vadgesztenyecsoport következik.
A páfrányfenyő mellett ezüstös, sötétzöld tűjű kaukázusi jegenyefenyő van, talán az egyik legszebb a parkban található fenyők közül.

2. A park (a séta első része)

Jobbra három tulipánfa vonja magára a figyelmet, (E fa hazája Észak-Amerika, telepítési idején kedvelt díszfa volt.), majd az oregoni hamisciprusok fasora következik (Hazája Kalifornia és Oregon csapadékban gazdag vidékei, itt a Szamos közelsége biztosítja a páradús levegőt.)
Balra nagy levelű vöröstölgyek (Észak-Amerikai díszfa, őszi lombszíneződéskor lombja feltünő vörösbarna lesz.) Szomszédjuk egy szép növésű zöld duglászfenyő, majd két hatalmas platánnal és bükkfákkal folytatódik a sor.
Jobbra a feketefenyők között áll, egy sudaras, kettős koronájú törökmogyorófa.
Továbbmenve, feltűnő, haragoszöld virginiai borókafenyőt látunk, különösen ősszel ölt szép színt, amikor a kékes-hamvas húsos tobozbogyói érnek. Balról magányos erdeifenyő van.
Ezután következik a kert legszebb facsoportja, amit az öreg simafenyők alkotnak. Kandeláberszerűen nevelt ágaikkal meghökkentő látványt nyújtottak, de sajnos, koruk miatt már csak egy mutatja a régi formát. A simafenyő ötösével álló, vékony és puha tűje kb. 15 cm hosszú, kékeszöld. Az Észak-Amerika keleti partvidékéről származó, magas páratartalmat igényló fafaj a Szamos menti kedvező éghajlati körülmények között ért el termetes méreteket.
A simafenyőcsoportot jobbról zárt, erdőszerű folt határolja, ahol lepényfák, feketediók, nyírek és vöröstölgyek között feltűnik a régi, szamosmenti ártéri erdő kocsányos tölgye, utolsó hírmondóként.
Láthatunk még egy matuzsálemi korú fehér nyárfát is.
Végül elérünk a feketefenyő fasorhoz, mögöttük már a község házsorai láthatók.

3. A park (a séta második része)

A parkból kialakított sportpálya mellett megyünk vissza, ahol szép formájú piramistölgyeket, pirosas lombozatú vérbükköt és nyíreket találunk. Két dekoratív megjelenésű mocsártölgy főleg levelével vonja magára a figyelmet.
A főépület felé haladva lenyűgöző az egylevelű kőris fényes lombozata, majd egy érdekes lombozatú platánfára lehetünk figyelmesek . Évenként elfagynak a hajtásai és az újonnan kihajtó másodlagos rügyek bábaseprőszerűen hatnak. A kérge is elüt a többitől, nem hámló, hanem apró kéregcserepek borítják.
Láthatunk itt, a víz közelségéhez jól alkalmazkodó mocsárciprust is, legnagyobb példánya 260 cm kerületű. Lombja csak az első fagyok után hullik le.
Közvetlen szomszédja négy magányos és az öt fasorszerűen telepített kaukázusi szárnyasdió, hazája a Kaukázus és Észak-Perzsia.
Egy tisztásra érkezünk, majd jobbra tartva a Szamos töltése felé sétálunk, bal felé a kert jellegzetes elemei: platánok és tölgyek láthatók. A talajt örökzöld gyepként borítja a borostyán. Különös hely ez, amely komorrá teszi a park e részét. Itt találjuk a jeltelen sírboltot is, melyben a park alapítói alusszák örök álmukat.

A díszcserjeállomány az idők folyamán (háborúk, árvíz, stb) teljesen elpusztult. Ma jószerével alig néhányat érdemes belőle megemlíteni. Ilyen például a szabdaltlevelű bodza, amely ezen a tájon egyedülálló, vagy a kisvirágú vadgesztenye.
A hóolvadást követően a kert kora tavaszi dísze a több foltban, mintegy 3-400 m2-en nyíló téltemető.
Kora tavasszal van még erdei szellőrózsa, salátaboglárka, kékcsillag, tüdőfű és szőnyegszerűen ibolya is.

Jellemző madárfajok a fakopáncsok. Ám a kert igazi madártani szenzációja a már két évtizede itt élő hollópár.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.