Címere:
Páncélos kéz tőrrel, amelyre szív és medvefő van tűzve, a címer felső terében négy csillag közt az 1558-as évszám áll.
A pecsét körirata: Sigillum Oppidi Siculicalis Udvarhely.

A fejedelmi kor Székelyudvarhelyének életét, amint ezt az 1614-es lustra erőteljes "városi rendbéli" rétege is tükrözi, jelentős mértékben a céhek kialakulása és lendületes fejlődése határozta meg. A fazekasok céhe feltehetően 1572-től működik, de csak 1613-ban nyeri el alapszabályzatának hatósági elismerését.

A második jelentős tényező a város életében a két középfokú tanintézmény, az 1593-tól működő jezsuita iskola, a későbbi Katolikus Gimnázium - alapítója Marosvásárhelyi (Mészáros) Gergely - és az 1670-ben alapított Református Kollégium - alapítója Bethlen János, Apafi Mihály fejedelem kancellárja, első rektora Letenyei Pál.

A polgárosodás
Természetesen a polgárosodás eme kezdeti szakaszának is meg voltak az árnyoldalai: a különböző társadalmi rendű lakosok (nemesek, városi rendbéliek, jobbágyok és zsellérek) mind különböző módon adóztak, külön bíráskodás alá tartoztak, ez az állapot pedig állandó feszültségforrás volt. Egy 1765-ös feljegyzés a közrend és köztisztaság hiányosságairól beszél: "az utcák hosszas esőzés idején hónapokig sárral telvék. (...) Az éjjeli kóborlások, ivások, lármák, az éjjel-nappali gyakor puskalövések (éjjeliőröknek még hírök sincs ) a békés lakósok nyugalmát zavarják. A mészárszékek a mészárosok tetszése szerint kezeltetnek, a marhákat a városháza előtt a piacon vágják, ahol a kifolyó vér nyaranként a levegőt megfertőzi. "Több XIX. század eleji utazó is szóvá teszi, hogy Udvarhelynek nincs egy tisztességes fogadója, ami van pedig, az " mocskos szobával, üvegezetlen ablakokkal és szürkés ágyneművel" várja a vándort. Kocsma viszont van bőven: Szigethi Gyula Mihály, a kollégium professzora írta 1826-ban, hogy ezek cégérein " a mókus a városból kimehetne".
Az 1848-49-es forradalom és az utána következő parancsuralmi rendszer megtörik a fejlődés ütemét, ám a múlt század hatvanas éveitől a polgárosodás és urbanizáció újabb lendületének lehetünk tanúi. Az 1870-es években Székelyudvarhely lakósságának 23,42%-a kisiparos volt, ez a réteg a céhes hagyományok alapján szervezett ipartársulatokba tömörülve tevékenykedett ezután is, hogy 1872-ben a céhrendszert hivatalosan felszámolták. 1873-ban létrejött az első"Zálogkölcsönzo Intézet" (sajnos egyelőre igen alacsony tőkealappal), 1888 március 15-én megnyílt a Héjjasfalva - Székelyudvarhely szárnyvasút, megjelennek a "gyárszerű" vállalatok (1910-ben három ilyent tartottak nyilván). A kereskedő és iparosréteg művelődési igényeire utalnak az 1827-ben alapított Polgári Olvasókör, a Nőegylet (1875), a Kereskedő Ifjak Olvasóegylete (1887) , az Ipari Önképző és Segélyegylet (1890) a Dalár Egylet (későbbi Székely Dalegylet, 1868), a Polgári Szimfónikus Zenekar (1898). 1872-ben lát nyomdafestéket az első helyi lap, a Szombathy Ignác által szerkesztett Udvarhely.
Bővül az iskolahálózat is: 1871-ben létesül az Állami Főreáliskola, 1893-ban a Kő- és Agyagipari Szakiskola. Középületek és impozáns polgári házak tucatjai emelkednek belvárosban melyek közül csupán a legjelentősebbeket soroljuk: a régi korház(1885), az új "Vármegyeháza"(1897), az Állami Főreáliskola épülete (1891), a katolikus gimnázium (1910) illetve a református kollégium (1912) új épületei. A város "átnyúlik" a Nagyküküllőn, Szombatfava irányába, melyet 1895-ben hivatalosan is "bekebelez").
Mindezek után nem meglepő az a derűs kép, melyet Hankó Vilmos, az 1896-os Székelyudvarhelyrol fest: "Házcsoportjai, utcái, útjai, a csinos, részben emeletes házak csoportjaiból kiemelkedő templomtornyok, az utcákon pezsgő élet, egy fejlődésben levő, gyarapodó takaros város benyomását teszi az emberre". Igaz, nem mindenki érzékelte így. Szabó Dezső, aki a Főreáliskola tanáraként néhány évig mintegy belülről szemlélhette a századforduló Udvarhelyét, így ír róla: "Egy csomó krumplikő körül három középiskola és négy templom búsul az ég felé. A köveken egy pár száz székely s egy pár ezer méltóságos úr lézeng. Az égen felhő, a levegőben eső, az egyik templomban egy zölddé vénült gyászlobogó, a krumpliköveken csatakos sár. Ez Székelyudvarhely. A Gorkij- hangulatok és Rembrandt-képek városa".
Mindezek ellenére megállapíthatjuk: a dualizmus kora Székelyudvarhely fejlődésének leglendületesebb időszaka, polgárosodásának és urbanizációjának döntő szakasza, mely a belváros mai arculatát is alapvetően meghatározta.
A XVIII. századi város
A XVIII század végére Székelyudvarhely már valóságos utcahálózattal rendelkezett: a már ismert Botos, Varga, Darabont, Szentimre és Piac utcák mellett megjelenik a Fűz utca (a főtér környékén), a Vár utca, a Küküllő felé vezető Új utca és a Malom utca.
A XVIII. század elején a várost megviselték a háborúk és főleg a pusztító pesti járványok (1708-1712, 1717-1720), de gazdasági élete ezután ismét fellendül. Ezt a fellendülést tükrözik barokk emlékei: az 1712 és 1779 között épült ferencrendi templom és kolostor , a református kollégium régi épülete ( 1770-1771), a református templom (1780-1781) és a római katolikus plébániatemplom (1787-1793).
Második világkorát élte a XVIII. század végétől a céhes élet is: 1779-ben az asztalosok, 1803-ban a kalaposok, az 1840-es évek elején a szíjgyártók, 1856-ban a cipészek, 1862-ben pedig a földművesek, fuvarosok és ácsmesterek alapítanak önálló szervezetet. Tovább bővült az utcahálózat, a város 1826-ban kelt leírása említi a mai Márton Áron tér helyén húzódó Szent Miklós utcát, a ferencrendi kolostor melletti Barátok utcáját, a Küküllő közelében, a jelenlegi Tomcsa Sándor utca helyén a Cigány utcát. 1804-ben került tető alá a tímárok , csizmadiák, fazakasok és mészárosok "áruló színe" ( áruháza, ahogyan ma mondanánk ), 1828-29-ben a régi "Városháza" , 1817 és 1819 között kikövezték a fő útvonalakat, 1798-tól 1831-ig pedig a főtéren, illetve a Botos, Bethlen és Szentimre utcákban 13 emeletes kő- és téglaház épült
A századfordulótól korunkig
A fejlődés azonban sajnos hosszú időre megrekedt a századfordulón elért szinten. A két világháború között Udvarhelyen 920 "iparvállalatot" tartottak számon, ez megtéveszthet, ha nem tudjuk, hogy egy vállalatra átlag 2 alkalmazott jutott. Fokozatosan csökken a lakosok száma is: 1910-ben 10.244, 1930-ban 8.158. Ez az időszak, amikor egyetlen méltó középület sem épült. Példa értékű viszont, hogy a műkedvelő színjátszás, a dalegyleti hagyományok tovább virágzanak. 1921-ben írta a korszak legjelentősebb helyi lapja, a Székely Közélet: "Művelődési előadások, szórakoztató és tanulságos felolvasások, estélyek, táncmulatságok hónapok óta egymást érik nálunk. Éppen úgy, mintha a legboldogabb időket élnők, nem lenne gazdasági válság".
A második világháború után beköszöntő szocializmus itt is egy ellentmondásokkal teli, körülményesen summázható kort jelentett. Megnégyszereződik a városlakók száma, de elnéptelenednek a környékbeli falvak. A vidékről beözönlő, proletárrá lett emberek jelentős hányada képtelen igazi városlakóvá válni: a falu viselkedési szokásait már nem tiszteli, a városiakat nem hajlandó elsajátítani. A szomszédos Bethlenfalvát és Kadicsfalvát 1952-ben a városhoz csatolják, de az urbanizáció csupán a zöldségeskertek rovására terjeszkedő, amúgy kietlen külsejű Bethlen lakótelep révén tör be oda. Az új lakótelepek - a Tábor, a Bethlen - több ezer család lakásgondjait oldották meg, de ugyanakkor elvonták a belvárosban addig honos polgári réteget (illetve ennek leszármazottjait), így a város legpatinásabb részét az igénytelen, deklasszált elemek vehették birtokukba. Megszületik a nagyipar, de az évtizesünkben beköszöntött szabad verseny feltételei között a vállalatoknak csak egy része találta meg a helyét. Pozitívuma volt viszont a maga idején e folyamatnak, hogy bár hozzájárult a környék elnéptelenedéséhez, jelentős mértékben csökkentette a távoli vidékekre történő székely elvándorlást.
Rendkívül hasznára váltak és lesznek a településnek az ekkor épült szociális-kulturális, illetve sportlétesítmények: a művelődési ház, az új iskolaépületek, a városi korház, a stadion, a sportcsarnok. Ezek is részét képezik annak a több évszázados örökségnek, melynek birtokában méltán bizakodhatunk, hogy az átmenet nehézségei elmúlnak, és Székelyudvarhely ismét virágzó település lesz, ahol a múlt patinája és a gazdasági prosperitás összhangra talál.

-----------------------

"Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk;
s a föld, amelyen élünk és meghalunk"
/Tamási Áron/

Farkaslaka község Csíkszeredától nyugatra 65 km-re, Székelyudvarhelytől északnyugatra 11 km távolságra a Fehér-Nyikó patak felső folyásának völgyében helyezkedik el. A falut körülvevő dombvonulatokból észak-keleten 953 m magasan emelkedik ki a Gordon, északon a 908 m magas pálfalvi hegy és a 858 m magas Kalonda-tető fekszik. A községhez nyolc település tartozik. Az országutat és a régi főutcát a rá merőleges bekötőutcák kapcsolják össze. Növényvilágát főleg a dombvidékre jellemző növények alkotják (lombhullató erdők). Kaszálóit pompás mezei virágok, fűszer- és gyógynövények tarkítják. A falu lakosainak megélhetési lehetőségei közé tartozik a szénégetés, a fakitermelés és megmunkálás, a szövés és az egyre nagyobb teret hódító faluturizmus. A falu szülöttjének, Tamási Áronnak szüloháza mellett még számos turisztikai látványosság várja az erre látogatókat mint pl. a mondavilágból ismert Firtos hegy, a székelyszentléleki múzeumház, a Tamási Áron sírkert, az 1854-ben felszentelt templom valamint jó néhány, a népi építészet jegyeit hordozó "vénház" és csűr. A Tamási Áron Sírkert mellett emléktárgyakat is vásárolhatnak a turisták.