z a 40%-os arány már első ránézésre is elég súlyos, akkor meg főleg, ha összehasonlítjuk a magyar tucat-vezetéknevek elterjedtségével: itthon az öt leggyakoribb családnév viselői, azaz a Nagyok, a Horváthok, a Kovácsok, a Szabók, és a Tóthok összesen teszik ki a népesség kb 11%-át. De a Nguyen névhez fogható dominanciát egyetlen helyen sem találunk a világban, a legközelebb hozzá a Silva családnév áll portugál nyelvterületen, illetve a Kim Koreában, 10-15% közti arányokkal. (Ha arányban nem is, puszta létszámban persze a kínaiak vezetnek, a népesség kb. 7-7%-át kitevő Lee és Wong és Zhang nevekkel.)

Vietnámban ráadásul amellett, hogy szó szerint minden sarkon Nguyenekbe botlunk, amúgy sincs túl nagy változatosság a családnevekben. A második legelterjedtebb nevet, a Trant a vietnámiak 11%-a viseli, ami, mint láttuk, még mindig rekordközeli lenne, ha nem lennének a Nguyenek. A 14 leggyakoribb név az ország lakosságának több mint 90%-át lefedi.

Hogyan alakulhatott ki ez a furcsa szokás?

A családnév intézménye egyáltalán nem olyan régi, mint gondolnánk, a legtöbb kultúrában csak néhány évszázada használják őket, azelőtt bőven elég volt egy embernek egy név, plusz valami megkülönböztető ragadványnév. Ezek vagy az illető apjára utaltak (Skandináviában a mai napig ez adja az ember családnevét), vagy valamilyen testi jellegzetességre, foglalkozásra, esetleg származási helyre. Ha jobban belegondolunk, a gyakoribb magyar vezetéknevek mind egy szálig ilyenekből alakultak ki.

Az Nguyen dinasztinai birodalmi palotája Hue városában, Vietnamban

Fotó: Shutterstock

Vietnámban jóval korábban bevezették a vezetékneveket, bő 2000 éve. Nem maguk a vietnámiak, hanem megszálló kínaiak (maga az ország neve is kínai eredetű). Ennek egészen prózai oka volt: az adók beszedéséhez így hatékonyabban lehetett nyilvántartani a gyarmati sorba taszított lakosságot. A Nguyen név megjelenése is ekkorra datálódik, valószínűleg a kínai Ruan tartomány nevére utal, és egy onnan származó kínai tisztségviselő süthette rá az adózási rendszerben hozzá tartozó vietnámiakra.

Akárhogy is, a vietnámiaknak nem sikerült különösebben szoros érzelmi kapcsot kialakítaniuk a kínaiak által rájuk erőltetett nevekkel, így szívfájdalom nélkül dobták el azokat az első adandó alkalommal. Erre jó ezer évet kellett várniuk, amikor felszabadultak a kínai elnyomás alól, és eljött a saját, vietnámi királyok kora. Ekkor alakult ki az a fura tradíció, hogy az emberek az uralkodó iránti tisztelet jeléül, és a lojalitás kimutatásának aktusaként egyszerűen felvették az aktuális királyi dinasztia családnevét. Ez elég értelmetlen szokásnak tűnik mai szemmel nézve, de ha 2019-ben Magyarországon is akadt ember, aki a gyerekét a Fidesz névre akarta keresztelni, hát a kora középkori vietnámi parasztokat se hülyézzük le kapásból ugyanezért.

Így jutunk el egészen 1802-ig, amikor hatalomra jutott Gia Long császár, alias Nguyen Phuc Anh, és vele a Nguyen-dinasztia. A császár elég jó munkát végzett, az ő nevéhez fűződik a modern Vietnám megalapítása, az ország egyesítése, és modernizálása. A családja szépen benn is ragadt a hatalomban másfél évszázadra - eközben a szokásoknak megfelelően a fél ország felvette a dinasztia nevét. Ez pont egybeesik azzal az időszakkal, amikor a családnév intézménye világszerte elfogadott és természetes lett. Amikor a második világháború végén a monarchia korával együtt leáldoztak az utolsó Nguyen császár, Bao Dai napjai is, már senkinek nem jutott eszébe az új királyi család nevét felvenni (többek között azért, mert nem is volt új királyi család). Így a sok Nguyen család megmaradt a mai napig Nguyennek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.